Ha még csak most ismerkedsz a fotózással és szeretnél fejlődni, jobb képeket csinálni, akkor azt gondolom mindenképp érdemes a lehető legtöbbet megtudnod arról, milyen is a jó kompozíció…

…vagy egyáltalán mi a túró az a kompozíció és mi a francnak kell ezzel foglalkozni ?

A kompozíció szó tulajdonképpen azt takarja, hogy a képen látható elemek hogyan helyezkednek el egymáshoz vagy a kép egészéhez képest.  A képi elemek tudatos elrendezésével átadhatunk a néző számára egyfajta üzenetet, erősíthetjük a kép mondanivalóját, vagy adott esetben befolyásolhatjuk a nézőt, anélkül, hogy tudna róla. Sőt, már az a dolog, hogy ezzel egyáltalán foglalkozunk, azt sugallja a kész képet szemlélő számára, hogy „hoppá, ez direkt így készült, nem csak úgy odakente…ez az ember tudja mit csinál”

De kezdjük a kőbaltánál…

Amikor 2 millió évvel ezelőtt a Homo Habilis elment vadászni, még nem is sejtette, hogy milyen nagy mértékben járul hozzá a modern kortárs fotográfia képi világához. Az ég kék, a hó fehér, a nap korong és ez így jól is van – konstatálta a tudatalattija, miközben ő maga mamutokat hajkurászott.
A dolog mostanra sem sokat változott, szegény mamutok ugyan kihaltak, de az ég továbbra is kék és a hó még most is fehér. Vagy ha mégis sárga, akkor nem eszünk belőle.

Az agyunk térfogata viszont azóta már a duplájára nőtt, így még egy ilyen idióta bevezetőből is le tudjuk vonni azt a következtetést, hogy az emberek 99,9 %-a részére a legmegnyugtatóbb szín a kék. Ugyanis Földünk 71%-a víz, ami kék. Az égbolt pedig teljes egészében kék. Így aztán a szín, amit a Homo Habilis óta ca. 2.000.000 éven át messze a legtöbbször láttunk, ezáltal a „legkényelmesebbé”, legmegszokottabbá vált számunkra, az a kék.
Ha ezt a harmat gyenge levezetést el tudjuk fogadni, akkor fogadjuk el azt is, hogy nem csak a színekre vonatkozólag vannak az agyunkba berögzült „előítéletek”, hanem a formavilágra és elrendezésre vonatkozólag is.

Amit ebből ki akartam hozni az az, hogy vannak képi elemek, elrendezési (kompozíciós) módszerek, melyekkel elérhetjük, hogy a képünk a szemlélő számára nyugalmat árasszon vagy éppen szokatlan legyen és ezáltal váljon érdekessé. Sőt könnyen befolyásolhatjuk azt is, hogy a néző a képen hova nézzen először, és aztán merre menjen tovább a tekintete.

Nézzünk pár technikát, amik segíthetnek összeállítani egy-egy jó (vagy legalábbis jól komponált) képet.
Ezek mind különálló technikák, de sokat közülük akár kombinálhatunk is a még jobb végeredmény érdekében.

1. Harmadoló vonalak, harmadoló pontok

Ez egy végtelenül egyszerű és nagyon széles körben használt kompozíciós módszer. Annyira elterjedt, hogy szerintem a fotós társadalom kissé túl is értékeli és sokan úgy tesznek mintha a „Rule of thirds” vagyis harmadoló szabály lenne az egyetlen módszer, amivel képet lehet komponálni.

Főleg jutubos „oktatóvideók”-ban lehet sokszor hallani, hogy
„Nem ez nem jó, itt nem érvényesül a harmadoló szabály”. (Issstenem… na mindegy.)

A módszer lényege a következő : a képbe beleképzeled az oldalakkal párhuzamos harmadolóvonalakat. A kép egyik fő elemét pedig az így kialakult vonalak vagy metszéspontok valamelyikére helyezed.

Sok kameragyártó termékeiben segítségként be is lehet kapcsolni a gép keresőjében a harmadolóvonalakat. Valahogy Nikon –ék ezt nem tartották túl fontosnak az évek során.

Egy szó mint száz, a harmadolás nagyon jó módszer, használd nyugodtan, sőt használd minél többet, gyakorolj, de mellette azért gondolkodj más módszerekben is. Én is felsorolok még egy csomót…

Itt a bal alsó harmadolópontba raktam a virágot

2. Vezető vonalak

Látható és nem látható vonalak segítségével vezetjük a kép nézőjének tekintetét a fontos részek felé, vagy egyszerűen csak a kép belseje felé.

Kiváló lehet ilyen vezető vonalként egy kerítés, fasor, móló, stég, út, stb…

És bár a kifejezésben vonalról beszélünk, egyáltalán nem fontos, hogy egyenes vonal legyen, egy kanyargós út ugyanúgy megfelelő lehet vezető vonalként.

A fenti képen az összetartó oszlopokat használtam vezető vonalként.

3. Szimmetria

Akárcsak a kék ég, a szimmetria is velünk van már a Homo Habilis óta. És azóta tök jól ki is jövünk egymással. Bepuncsolta magát mindenhova… ott van egy arcban, legyen az emberé vagy állaté, építményekben, sőt nagyon jó szimmetrikus kompozíciókat lehet találni tükröződésekben is. Ehhez pedig a „tükör” lehet akár egy tócsa is.

A középvonalra komponált kép általában kerülendő, viszont szimmetrikus dolgoknál és tükröződéseknél nagyon jól mutat.

Tükröződés Szigliget környékén

4. Előtér-középtér-háttér

Ez egy tájképes alapelv, amit legegyszerűbben ezen a képen tudok elmagyarázni. A lényeg, hogy tájképeknél mindig legyen valami az előtérben, a középtérben és a háttérben is. Ezek közül főleg az előtérről szoktak az emberek megfeledkezni, éppen ezért azzal lehet a legtöbbet javítani egy tájképen, ha az előtérbe is rakunk valamit.

Izland három részre osztva

5. Keretezés

…vagy angolul szokták használni a „frame in the frame” (keret a keretben) kifejezést is, utalva ezzel arra, hogy a képednek a széle is egy keret. Kerülendők az utólag a képre szerkesztett mindenféle csicsás keretek, sokkal inkább itt arról van szó, hogy a természetben vagy a környezetünkben megtalálható dolgokat használjuk fel arra, hogy egyfajta természetes keretet adjunk a képünknek, ezáltal is kiemelve a tartalmát.

6. Ismétlődő minták, textúrák

Bármi, ami valamilyen minta szerint ismétlődik az érdekes lehet. Inkább mutatom mire gondolok, pl. ezek egy épület ablakai…

Harpa Koncertterem (Izland, Reykjavik)

7. Egyszerűség és minimalizmus

A minimalista fotón elhagyunk mindent a képről, ami nem kell oda vagy zavaró lehet és csak a lényegre koncentrálunk. Általában jellemzően egyszínű, homogén, nagy üres terekre gondoljunk, amiben a témánk viszonylag kis helyet foglal el. Személy szerint úgy szoktam ezt megfogalmazni, hogy „sok semmi, kevés valamivel”.

Sokan utómunkában még a színeket is leszedik a minimalista fotóikról, és az így adódó szürke színeket is eltüntetik, hogy csak teljesen fehér és fekete maradjon, ezáltal még tovább egyszerűsítik a képet.

Jegyespár a Balatonon

8. A fotóalany kiemelése a háttérből

Hasonlóan az előző módszerhez, most is a lényegre (a fotóalanyunkra) akarjuk a hangsúlyt helyezni. Ezt például úgy tehetjük meg, hogy a fotóalanyunkat élesnek, jól láthatónak fotózzuk, míg a hátteret elmossuk.
Portréknál közkedvelt módszer, és nagyon nem is lehet elrontani. Tág rekesz (f/4 vagy annál tágabb) kell hozzá, mint minimum követelmény. A háttér elmosódás mértékét befolyásolja a már említett rekesz (minél tágabb, annál nagyobb az elmosódás) és az objektív gyújtótávolsága (minél nagyobb, annál nagyobb az elmosódás). Pl. 200mm-es gyújtótávolsággal nagyobb lesz az elmosódás, mint 70mm-essel. Persze messzebb is kell állni vele.

9. Fotózz szokatlan szögből

Egészen megszokott, hogy embereket szemmagasságból fotózunk. De mi történik, ha én pl. leguggolok vagy felmászok egy létrára/fára, felállok egy székre/padra/kerítésre és onnan fotózok ?
Az történik, hogy az eredmény egy nem megszokott és emiatt érdekes kép lehet. Éppen ezért érdemes egy-egy fotózás során minél több szöget is kipróbálni. Aztán ha már nagyon gyakorlott leszel akkor tudni fogod, hogy a kamerádat pontosan milyen helyzetben tartva tudod a legérdekesebb képeket készíteni.

Portré felülről fotózva

Érdemes megjegyezni azt is, hogy a fotózás szögével tudatosan befolyásolhatjuk a képi elemeink nagyságát is.
Pl. divatfotózásnál megesik, hogy mondjuk egy nadrágot akarunk reklámozni, így a nadrág lesz a lényeg, nem pedig a modell. Szóval ha alsó szögből fotózunk, akkor a modell lába kissé elnyúlik, hosszabb lesz, a feje pedig kis mértékben „összemegy”.
A végeredmény pedig… több nadrág, kevesebb modell.

10. Balról jobbra

Ez azon kevés kompozíciós technikák egyike, amikkel nem teljesen értek egyet.
Nagyjából azon alapul, hogy balról jobbra olvasunk, ami egy igen komoly beidegződés és zavaró lehet, ha jobbról balra kell nézni valamit. Ezért ha mozgó emberek/dolgok vannak a képen, akkor célszerű azokat úgy elhelyezni, hogy balról jobbra menjenek, ne pedig jobbról balra.
A bibi ott van a dologban, hogy vannak népek, akik bizony jobbról balra olvasnak, sőt vannak akik lentről felfelé. Jómagam rengeteg képet láttam már, ami jobbról balra volt komponálva és mégis szupernek hatott az egész. Ettől eltekintve talán itt Európán belül működhet a dolog és talán ha van rá lehetőség, akkor oda lehet rá figyelni, de szerintem túl sok energiát nem érdemes belefektetni.

11. Hagyj helyet a mozgásban lévő dolgoknak

Még a hajóknál maradva, ha már beszéltünk a balról jobbra haladásról, akkor beszéljünk arról is, hogy mennyire nem kényelmes a szemnek, ha valami „kimegy” a képből. Kis túlzással kb. azt a hatást kelti, hogy „jesszusom elfogy az út, elfogy a tér, neki fog valaminek ütközni, le fog zuhanni”. Szóval hagyjunk teret a mozgó dolgoknak, hogy legyen hová menniük, méghozzá lehetőleg a kép belseje felé menjenek.
Az előző képet kissé szűkebbre vágtam, hogy szemléltessem mennyivel rosszabb, ha a hajó ki akar menni a képből. Ennél még sokkal rosszabb lenne a helyzet, ha ez egy fekvő kép lenne és azon akarna valami kimenni a képből, hiszen abban az esetben sokkal több hely lenne mögötte, mint előtte.

Ki akar menni a képből.
Neki fog ütközni a szélének…

12. Dutch angle (döntött kamera)

Neve alapján azt hihetnénk, hogy a hollandok csináltak először valami hasonlót és amiatt lett „holland szög”. Ha a módszer eredetét keressük, akkor valójában sokkal inkább a német expresszionistáktól jön. Itt csupán annyi történik, hogy a kamerát nem vízszintesen vagy függőlegesen tartjuk, hanem egy szögben megdöntve, így a horizont is megdől. Ez szokatlan, kényelmetlen a néző számára. Thrillerekben, horrorfilmekben előszeretettel alkalmazzák a feszültség fenntartására, de persze látni ilyesmit fotókon is.

Most, hogy már van egy alapod arról, hogy mire figyelj oda, fogd a fényképezőgépedet, menj ki és kezdd el gyakorolni a fenti módszereket …az összeset …és egy idő után már rá fog állni a szemed, észre fogod venni a környezetedben, hogy éppen melyik kompozíció fog jól mutatni a képeden.

Gyakorolni, gyakorolni…

Már 2015-ben is sokan kérdeztétek, hogy hogyan tudnátok a fotózás területén fejlődni. Akkoriban írtam is egy rövid posztot a facebook-on arról, hogy én hogyan képzelem el a „teljesen kezdő” szintről való felfejlődést.

Most a napokban ismét sok megkeresést kaptam ebben a témában, úgyhogy úgy döntöttem, hogy néhány blogban összeszedem az alapokat.
Hangsúlyozni szeretném, hogy ezek a blogok azoknak a fényképezőgép tulajdonosoknak szólnak, akik most ismerkednek a fotózás rejtelmeivel.

Kezdjük első lépésként az egyik legfontosabb dologgal :

FELEJTSD EL AZ AUTO MÓDOT !!!

Miért ? Azért mert amíg automata módban fotózol, addig sosem lesz olyan a fényképed, amilyent TE szeretnél, hanem mindig csak olyan, amilyet a fényképezőgéped szeretne.

Ahhoz, hogy ki tudjunk szabadulni az automata mód börtönéből, nézzünk át először három dolgot :
– a rekeszértéket
– a zársebességet
– és az érzékenységet (ISO)

A rekeszérték azt mondja meg, hogy az objektív végén lévő rekesz mennyire van nyitva, vagyis adott idő alatt mekkora felületen tud a fény áthaladni.
A lenti ábrán jól látszik, hogy itt egy fordított arányosságról van szó, tehát minél kisebb a rekeszérték jelzőszáma, annál jobban van nyitva a rekesz.

A zársebesség pedig azt határozza meg, hogy mennyi ideig van nyitva a redőny a fényképezőgép szenzora előtt, magyarul mennyi ideje van a fénynek bejutni a fényképezőgép szenzorához. Ez lehet 1/4000 mp vagy akár több másodperc is.

Az érzékenység az analóg gépek korában a film érzékenységét mutatta, amire többféle szabvány volt használatban (ISO, DIN, stb…)
Míg az analóg gépeknél a film érzékenységet csak a film cseréjével lehetett szabályozni, addig a digitális fényképezőgépeknél erre külön gomb van. Az ISO megmaradt az analóg korszakból, így ha a fényképezőgéped egyik gombjára az van írva, hogy ISO, akkor azzal állítod a szenzor érzékenységét.
Ha van elég fény akkor ezt célszerű minél alacsonyabban tartani (ISO 100), mert nagy érzékenységnél a kép elkezd zajosodni, hangyásodni.

A rekeszérték-zársebesség-érzékenység kombó a fotózás édeshármasa, akik mindig együtt járnak mindenhova.

Akkor lássuk tehát milyen alternatíváid vannak az AUTO mód helyett, valamint vegyük sorra, hogy egyáltalán mi mit jelent a fényképezőgép bizgentyűjén, amit sokkal szakszerűbben hívhatunk akár módválasztó tárcsának is.

Jól látszik, hogy bár a különböző gyártók tárcsái között ugyan vannak eltérések, de alapvetően az alábbiakat tartalmazzák :

Van egy zöld AUTO mód, amit épp igyekszünk elfelejteni. Itt minden értéket a fényképezőgép állít be magának, ha úgy gondolja, hogy kell, akkor használja a beépített vakut is.

Van egy áthúzott villám, ami ugyanúgy AUTO mód, mint a zöld és ugyanúgy minden értéket a fényképezőgép állít be magának, DE nem használja a vakut.

Aztán vannak különböző figurák, mint pl. a Mary Poppins kinézetű kalapos hölgy, a futó ember, sőt rárakták még a jelem az oviból is…de, igen…tulipán voltam, tedd magad túl rajta.

Ezek a jelek különböző témákhoz előre definiált beállításokat takarnak. A kalapos hölgy a portréhoz, a tulipán a makrókhoz, a futó ember a sportokhoz valamint mozgó dolgokhoz, a fekete-fehér EKG-görbe a tájképfotózáshoz tartalmaz beállításokat.
Tök jók meg minden, és biztosan nem hülyeség egyik-másik ilyen előredefiniált beállítás, de mint mondtam, nem olyan fényképre hajtunk amilyet a gép akar, hanem olyanra amilyet mi szeretnénk. Szóval ne pazarold ezekre feleslegesen az idődet, inkább olvass tovább…

P – ez a programautomatikát jelöli. Erre a gombra a gyakorlottabb fotósok a legkülönfélébb jelzőket szokták aggatni, mint pl. Primitív-mód, stb… mégis azt hiszem egy angol videóban láttam a legjobb meghatározását, miszerint ez a „Pussy-mode”. Kár is több szó róla. Ugyanaz mint az AUTO mód, csak tudsz görgetni az ekvivalens beállítások között. Felejtsd el mihamarabb. Egyáltalán…kár is hozzányúlni.

S vagy Tv – nnna ez már érdekesebb. Ez a zársebesség-választásos mód (Nikonnál S mint Shutter priority, Canonnál Tv mint Time value)
Itt te állítod be, hogy a fényképezőgép milyen zársebességgel lőjön, és ő majd szépen hozzáigazítja az ehhez a sebességhez szükséges rekeszértéket. Ezt a módot én speciel az esetek kb. 2-5%-ában használom vagy legalábbis nagyon ritkán. Akkor van rá igazán szükség, amikor valami olyat fotózol ami gyorsan mozog.
Pl. táncosok, vagy madarak vagy esetleg valami sportesemény. Beállítod, hogy mondjuk 1/2000 -ed másodperc legyen a záridő és így a repülő madár szárnycsapása nem mosódik el a képen.

A vagy Av – jómagam az esetek döntő többségében ezt a módot használom. Ez a rekeszérték előválasztásos mód. (Aperture priority vagy Aperture value).
Ezzel azt állítjuk be, hogy mekkora legyen a rekesznyílás és a gép a zársebességet hozzáigazítja az általunk kiválasztott értékhez.

Egy portrénál pl. tudom, hogy a jó háttér elmosáshoz valahol F/1.8 és F/4 között akarok majd fotózni és ez számomra a legfontosabb érték, szóval ezt állítom be.

Ugyanakkor egy tájképnél általában F/8 és F/13 között lődözünk a legtöbbször, így ezt állítjuk be.
Tájképnél amúgy is kb. tökmindegy, hogy a zársebesség 1/20 mp  vagy 1/40 mp, mert állványt használunk.

Portrézásnál viszont oda kell figyelni, hogy a beállított rekeszértékhez mekkora zársebességet akar hozzárendelni a fényképezőgép, ugyanis kézben tartott géppel túl lassú zársebesség mellett simán elmosódhat a kép.
Általában az a szabály, hogy amekkora az objektív gyújtótávolsága legalább olyan gyors zársebességgel kell lőnünk. Tudom ez így kicsit sok, szóval itt egy példa :

Ha pl. 200 mm -es objektívet használsz és mondjuk beállítottad a rekeszértéket F/2.8-ra akkor még mielőtt lenyomod a kioldógombot érdemes ellenőrizni, hogy a gép legalább 1/200 mp zársebességet rendelt-e hozzá. Ha ennél lassabb (tehát pl. 1/100 vagy 1/40, stb…) akkor az érzékenység (ISO) magasabbra állításával tudunk a zársebességen gyorsítani. Persze ennek is megvannak a maga határai, hiszen (mint a blog elején is említettem) a fényképezőgéptől függően bizonyos ISO értékek felett a kép elkezd zajosodni, ami nem túl jó.

Szintén általános szabály, hogy elvileg 1/60 -nál lassabb zársebességet nem nagyon lehet „kézben kitartani” elmosódás nélkül. Persze ez valamelyest változik, ha pl. van az objektívben vagy a fényképezőgépben stabilizátor. Vannak fényképezőgép fogási módszerek, pózok is amikkel lehet ezt fokozni, de a lényeg, hogy ha nem vagy még vérprofi akkor szerintem az 1/60 mp-t jegyezd meg, mint egy mágikus számot.

Hátravan még az M vagyis manuális mód – itt mindent te állítasz be, a rekeszértéket is és a zársebességet is. Magam részéről ezt többet használom, mint az S-módot, de sokkal kevesebbet mint a rekesz-előválasztásos (A) módot. Talán az esetek 5-10%-a jut a manuális módnak.
Ennek a módnak megvan az a hátránya, hogy nincs rá biztosíték, hogy az értékek amiket beállítasz, a helyes expozíciót adják. Lehet, hogy egy túlexponált vagy éppen tök sötét képet eredményeznek.

Ahhoz, hogy ezt tudd ellenőrizni, van általában a fényképezőgépekben egy expozíció mérő, ami egy -/+ skála, valami ilyesmi…

Ha a jel a nullán van, akkor helyesen exponált képet fogsz kapni. Ha a „+” tartományban van, akkor túlexponált (túl világos) lesz a képed. Ha pedig a „-” tartományban, akkor alulexponált (túl sötét) lesz.

Ennyi infó kb. elég ahhoz, hogy el tudd felejteni végre azt az utálatos AUTO-módot, és persze fontos még mindemellett a rengeteg gyakorlás, hogy kitapasztald mikor milyen értékek a legmegfelelőbbek, szóval hajrá-hajrá…gyakorolni, gyakorolni