Miután házilag már kipróbáltam frissen szerzett zsákmányomat (az ős-szovjet Helios 40-2 monstrumot) nem maradt más hátra, mint élesben is tesztelni. Ezért Ketrin portréfotózására magammal vittem ezt az objektívet is. Persze biztosra akartam menni a képek minőségét illetően, így a táskából a jól bevált Nikon 50/1.8 sem maradhatott ki, ami már ezerszer bizonyított. A „monstrum” jelző egyébként egyáltalán nem túlzás, mivel a Helios ezen példánya 880 grammot nyom, szóval ha tankot írnék rá, akkor sem lennék messze a valóságtól.

Nna de, a fotós-kocka bevezető után essék szó azért a portréalanyról is Ketrin már pár héttel ezelőtt jelezte, hogy szívesen látna pár általam készített portréképet magáról. Akkor idő hiányában nem biztattam semmivel, azonban szombaton mégis úgy alakult, hogy meg tudtam oldani. Nem túlzás azt állítanom, hogy az egész fotózást végigröhögtük…némelyik képnél emberfeletti kihívást jelentett elérni egy-egy komoly arckifejezést.

A fenti képek még a Nikonnal készültek… és igen, a következő képen is röhög a keze mögött

Fotós legyen a talpán aki a Helios-szal éles képet tud lőni, még úgy is, hogy egyébként a Sony A7III-ban van focus peaking (kis piros pötyik, a kép éles részeinél). A lenti két kép élességén utómunkában még csaltam is egy kicsit, de így is messze van a tökéletestől. Viszont ezért a szuperül elmosott háttérért megéri küzdeni és tesztelni, tesztelni…